A nyár királyai teljes filmek magyarul


Amikor az ember még kicsi, elképzelni sem tudja, hogy a szeretett szülei mennyire idegesítő közellenségekké tudnak válni később. Joe és Patrick gyerekkori jóbarátok, akik a hétköznapi tinik nyomorúságos életét élik őrlődve a suli és család között. Teljesen elegük van az otthoni állandó szekírozásból. Elszöknek, és az erdőben építenek maguknak egy páratlan főhadiszállást, Biaggioval, aki valahogy belekeveredik az akcióba. Míg a zaklatott család utánuk kutat ők mindent megtesznek, hogy saját lábra álljanak, és teljesen önállóak legyenek a vadonban.

Metro Manila teljes filmek magyarul


Metro Manila, azaz Manila és agglomerációja együttesen a világ 11. legnagyobb metropoliszát alkotja, ahol több mint 16 millió ember él egy Budapestnél nem sokkal nagyobb területen összezsúfolódva. Egy 2008-as felmérés szerint a Fülöp-szigetek fővárosa egyúttal a világ 28. legvagyonosabb agglomerációja. A pénzszállítás hatalmas biznisz, a pénzből viszont a vidéki tömegeknek semmi sem jut. Oscar Ramirez és családja is megtapasztalja a nélkülözést, és a szebb jövő reményében egy rizstermesztő vidékről a metropoliszba költözik, ahol a megbízhatóság mintafigurájaként a férfi hamarosan egy pénzszállító autón kap biztonsági őr állást. Az idealista, családcentrikus Oscar gyorsan megtanulja, hogy a szállításra váró milliók gyakran piszkos üzelmekből származnak, és a megrendelők nem ritkán az alvilág legsötétebb figurái. Ám akárhogy is szeretné a körülményektől függetleníteni magát, Oscar hamarosan olyan korrupt helyzetbe kerül, ahol választania kell saját és családja élete között. Az elszánt férfi pedig pontosan tudja, hogy mit kell tennie, és váratlan akcióba lendül.

Frances Ha teljes filmek magyarul


A 27 éves Frances (Greta Gerwig - Rómának szeretettel, Csak szexre kellesz, Arthur, a legjobb parti) gyakornok egy tánctársulatnál. A New York-i fiatalok problémákkal teli hétköznapjait éli, nap mint nap fontos kérdésekkel szembesülve: az álmait kövesse, vagy inkább keményen dolgozzon a jövőjéért? Költözzön albérletbe, vagy a barátainál lébecoljon tovább? És mi a helyzet a legjobb barátnőjével, illetve a nagy szerelemmel? Frances mindenekelőtt a boldogságot keresi, amiért képes meglehetősen váratlan és mindenekelőtt felelőtlen döntéseket hozni - például azt, hogy átruccanjon Párizsba.

Insidious - A gonosz háza teljes filmek magyarul


Gyilkosság történt. Egy fiatalembert egy médium megölésével vádolnak. Pedig a háttérben egészen más rejtőzik: és az sokkal borzasztóbb egyetlen halálnál Az igazi gonoszt sosem fogja el a rendőrség, hiszen az láthatatlan – és egy olyan világból érkezik, amelyet nem ismerhetünk meg sosem.
A gyanúsított (Patrick Wilson) felesége, Renai (Rose Byrne) hazaköltözik, és otthon még különösebb meglepetések várják: néha egy fehérruhás, idegen asszony üldögél a szobájában. Pár barátjával együtt nyomozni kezd. Egyre különösebb helyekre jut, egyre furcsább, misztikusabb világokba nyer bepillantást. Ám a mágia eszközei kevésnek bizonyulnak – hamarosan két világ csap össze a szemük előtt: és talán ők lesznek az első áldozatok.

Last Vegas teljes filmek magyarul


Billy, Paddy, Archie és Sam (Michael Douglas, Robert De Niro, Morgan Freeman, Kevin Kline) gyerekkoruk óta a legjobb barátok. Amikor a hatvanon túli csapat örök agglegénye, Billy (Douglas) végre beadja a derekát, és megkéri harmincas évei elején járó fiatal barátnője kezét, a négyes fogat Las Vegas felé veszi az irányt, hogy egy világra szóló partyval búcsúztassák el Billyt eddigi csajozós életétől.
Bár hőseinknél már javában a B oldal forog, amikor a cigi, az alkohol, és a sós kaják is a tiltó listán állnak, meg persze a koleszterin szintre is nagyon kell figyelni, nekik ez mit sem számít: itt az idő, hogy újraéljék dicső ifjúságukat. Arra persze hamar rá kell jönniük, hogy a Bűn Városa egy kissé megváltozott a '60-as évek óta, és keményen be kell hozniuk a lemaradást a bulizások, a szerencsejáték, a bombázó nők, és az alkoholos má mor területén. És ha valahol könnyen átugorható a generációs szakadék, hát akkor az Las Vegas, de ott ahol a Cavinton a legjobb drog, és 50 Cent a Jackson's Five egyik tagja, na, és a bugi is már csak remeg a lábakban biztos, hogy még durvább a másnap.

Derült égből fasírt 2: A második fogás teljes filmek magyarul


Halfalvát elborította az égből hulló étel - és mert lakói torkig vannak már a sok égi fogással, takarítókat szerződtetnek. A cég hamar jóllakik a feladattal: beszélő kovászos uborkák, emberlekű eprek özönlötték el várost, és megjelenik egy hatalmas, sültkrumplilábú sajtpók is.
A 2. fogásban visszatér az első rész összes kedvelt szereplője. A főhős természetesen ismét a bogaras, de jó szándékú feltaláló, Flint Lockwood valamint hű szerelme a tévés időjáráslány de terítékre kerül Flint morc atyja valamint egy újabb beszélő majom.

Hannah Montana - A film teljes filmek magyarul


Miley Stewart, azaz Hannah Montana teljes erővel küzd, hogy összeegyeztesse titkos popsztár-életét a magánéletével, amit igen nehéz, mikor már karrierje és népszerűsége az egekben szárnyal. Mikor már úgy tűnik, a popsztár-élet teljesen átveszi az irányítást magánélete felett, édesapja hazahozza a tinilányt szülővárosába, Crowley Cornersbe, hogy új életet kezdjen, melyben a központban a vidámság, a nevetés és a romantika áll. Egy olyan mesés időszak következik, melyet még Hannah Montana sem tudott korábban elképzelni.

Éjféli gyors Lisszabonba teljes filmek magyarul


Raimund Gregorius, svájci tanár egy titokzatos nővel való furcsa találkozástól felzaklatva váratlanul úgy dönt, feladja eddigi életét. Felül az első Lisszabonba induló vonatra, poggyászában egy könyvvel, ami Amadeu de Prado portugál orvos és költő-filozófus feljegyzéseit tartalmazza. A professzor teljesen hatása alá kerül a magányról, halálról, szerelemről, és hivatásról szóló részleteknek és a könyv szerzőjének. A képeslapszépségű Lisszabonba érkezve kezdetét veszi élete legnagyobb utazása: önmaga igazi megismerése.

Iron Sky - rendezői változat teljes filmek magyarul


Az Iron Sky 2018-ban játszódik. Már a felütés is remek: egy amerikai űrhajó leszáll a Holdon, s a személyzet legnagyobb meglepetésére egy náci várost talál a sötét oldalon, ahol Udo Kier a Führer. Az invázióra készülő "holdiak", akik az 1945-ben odamenekült nácik leszármazottjai, rádöbbennek: itt az idő, hogy elfoglalják a Földet. Nos, ez nem vicc: tényleg ez volt a tavalyi Berlinale egyik nagy durranásának kiindulópontja.

Szupercella teljes filmek magyarul


A sikeres szökés három tényezőtől függ: az alaprajz ismerete, a rendszer átlátása, és segítség a falakon kívülről. Ray Breslin (Sylvester Stallone) egy biztonsági rendszerekkel foglalkozó hatóságnak dolgozik, börtönöket tesztelnek: meg kell találniuk a hiányzó láncszemet a szerkezetben és ezzel megakadályozni, hogy az elítéltek kitörjenek a fogva tartóik keze közül. Ray a legjobb emberük, ő az, aki képes megszökni bármilyen börtönből. A szervezet nagy megbízásra készül: elvállalják, hogy megvizsgálják az ultrabiztonságos, high-tech eszközökkel felszerelt intézmény, a Sírkő nevű szuperbörtön szökésállóságát.
Azonban hiba csúszik a rendszerbe, Rayt elrabolják, és bebörtönzik. Mivel a Sírkő létezéséről is csak kevesen tudnak, a teljesen magára maradt Ray nem számíthat külső segítségre. Olyan elítéltek között kell tá rsra találnia, akiket kivetett a társadalom, és már senkinek sem kellenek. Ilyen Emil Rottmayer (Arnold Schwarzenegger) is, akit sikerül maga mellé állítania: meggyőzi, hogy vegyen részt merész, szinte lehetetlennek tűnő tervének kivitelezésben. És miközben Ray a világ egyik legjobban őrzött börtönéből próbál megszökni, szép lassan a kép is összeáll: kik és miért akarják örökre kiiktatni.

Isteni műszak teljes filmek magyarul


Milán (Ötvös András) a félig horvát, félig magyar srác a horvát seregből dezertálva 1992-ben, a délszláv háború második évében szökik át Jugoszláviából Magyarországra, és mint korábbi orvostanhallgató, a budapesti mentőknél szerez magának munkát. Két állandó társa Kis Tamás (Keresztes Tamás), a mentőautó sofőrje és Fék doktor (Rába Roland), a háromfős éjszakai rohammentő csapat főnöke. A lelkes és lelkiismeretes ápolófiút hidegzuhanyként éri, mikor kiderül, hogy társai válogatnak a betegek között. Miközben életeket mentenek meg, időnként hagyják meghalni az időseket és a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőket, sőt még az is előfordul, hogy siettetik a halálukat. Milán számára kiderül, hogy a mentőautó hátuljában zajló illegális eutanáziáknak van üzleti oldala is. A pénzre neki is szüksége van, mert ki akarja szabad� �tani a szarajevói ostromgyűrűben rekedt bosnyák menyasszonyát, ezért alkut köt társaival. A bűnbe és a borzalmakba fokozatosan sodródik bele. Úgy válik gyakorlott mentőssé, és éli át az életmentés euforikus pillanatait, hogy közben a halál számtalan arcát is megismeri.

Időről időre teljes filmek magyarul


21 éves korában Tim Lake rájön, hogy képes az időutazásra...
Egy újabb gyászos szilveszteri buli után Tim apja közli a fiával, hogy a család férfitagjai mindig is képesek voltak utazni az időben. Tim nem írhatja át a történelmet, de változtathat azon, ami a saját életében történt és történni fog. Így hát úgy dönt, jobbá teszi a világot... azzal, hogy szerez egy barátnőt. Sajnos kiderül, hogy ez nem is olyan könnyű, mint hinnénk.
Tim Londonba költözik a tengerparti Cornwallból, hogy ügyvédnek tanuljon, és végre megismerkedik a gyönyörű, de bizonytalan Maryvel. Egymásba szeretnek, aztán az időutazás miatt nem is találkoztak, aztán először találkoznak újra... és újra... de végül, sok agyafúrt időutazás után Tim elnyeri a lány szívét.
Hősünk ezután arra használja képességét, hogy létrehozza a tökéletes lánykérést, hogy megmenekítse esküvőjét minden idők legrosszabb násznagyi beszédjétől, hogy megmentse barátját egy szakmai katasztrófától, és hogy terhes feleségét időben a kórházba juttassa a szülésre a hatalmas közlekedési dugó ellenére is.
Ám ahogy az élete halad a nem megszokott medrében, Tim ráébred, hogy sajátos képessége nem mentheti meg őt azoktól a bánatoktól, amelyekben minden családnak része van. Az időutazásnak vannak határai, és veszélyes is lehet.

Isten szolgája: Sándor István - szalézi vértanú teljes filmek magyarul


Sándor István 1914-ben (99 éve) született, és 1953. június 8-án végezték ki. Szalézi szerzetes volt, rendje szellemében fiatalok oktatásával foglalkozott. Mivel 1950-ben a szerzetesrendeket feloszlatták, ez a fajta tevékenység államellenesnek minősült, így koholt vádak alapján letartóztatták, a Fő utcai fogdában vallatták, többször véresre verték. Sándor Istvánnak lett volna lehetősége külföldre menekülni, de mivel nem akarta a rábízott fiatalokat magukra hagyni, itthon maradt, vállalván a következményeket. Végül megszületett a pártőrség pere néven elhíresült eljárásban a halálos ítélet, amelyet 1953. június 8-án hajtottak végre rajta. Testét jeltelen sírba dobták. A katolikus egyház Sándor Istvánt vértanúnak tekinti, mivel hitéért vállalta a halált. A 39 éves korában vértanúhalált halt szerzetes élete és áldozathozatala példaértékű. Don Bosco-i lelkülete, tántoríthatatlan ifjúság ? és hazaszeretete, mély hite a kommunista diktatúra alatt egyenesen vezette az akasztófáig.

Adéle élete - 1-2. fejezet teljes filmek magyarul


Az Adéle élete - 1-2. fejezet két lány szerelméről szól, pikáns, explicit testiséggel fűszerezve. A 15 éves középiskolás Adéle tanár szeretne lenni, ám élete egyik pillanatról a másikra fenekestül felfordul, amikor találkozik Emmával, egy közeli főiskola kékhajú diáklányával. A két lány szenvedélyes viszonyba kezd egymással. Abdellatif Kechiche az Adéle élete - 1-2. fejezet első felében követi az eredeti képregény történetét, ám filmjébe szerzői társadalomkritikai gondolatait is beleszövi.

Fogságban teljes filmek magyarul


Milyen messze mennél el, hogy megvédd a családodat? Keller Dover (Hugh Jackman) minden szülő rémálmával néz szembe, mikor 6 éves kislánya, Anna, barátnőjével együtt eltűnik. A kétségbeesés óráiban teljesen eluralkodik a családon a pánik. Az egyetlen nyom egy rozzant lakókocsi, amit az utcájukban láttak parkolni. A nyomozást vezető detektív (Jake Gyllenhaal) letartóztatja a sofőrt, Alex Jonest (Paul Dano), de bizonyítékok hiányában mégis szabadon kell engednie.
Az őrjöngő apa tudva, hogy gyermeke élete forog kockán, és a rendőrség egyetlen nyomot követve nem bukkant a kislányokra, úgy dönt, nincs más esélye: kezébe veszi az irányítást, kerüljön bármibe. De vajon egy elszánt apa mire képes, hogy megvédje a számára legfontosabbat?

Templom a dombon teljes filmek magyarul


Dubrovnik és Montenegró között félúton, a bosnyák hegyek ölelésében fekszik a soknemzetiségű Trebinje. Amikor Marko, a fiatal katona eltávozást kap a frontról, néhány napra hazatér városába az apjához, a barátnőjéhez és a legjobb barátjához. A háború elől a bájos kisváros sem nyújt menedéket: hirtelen és értelmetlenül tör felszínre az erőszak, amikor három katona rátámad egy békés muszlim boltosra, Harisra. Marko az egyetlen, aki a közbeavatkozik, így megmenti az árus életét, viszont ezért súlyos árat fizet.
Az egykori barátok és ellenségek sorsa tizenkét évvel később ismét összefonódik, a háború soha be nem gyógyult sebei újra felszakadnak. Pattanásig feszült helyzetben kell mindannyiuknak meghozniuk a döntést: bosszút állnak-e a múltbéli sérelmekért, vagy megteszik az első lépést a megbocsátás felé.
A bravúrosan megszerkesztett és egy thriller feszültségével elkészített Templom a dombon sok nézőpontból keres arra választ, hogy van-e értelme jót tenni az életben, és túl tudunk-e lépni az évtizedes, vagy akár ezeréves ellentéteken.

Machete gyilkol teljes filmek magyarul


Machete megbízást kap az Egyesült Államok elnökétől egy életveszélyes küldetésre az amerikai állampolgárságért cserébe. Mexikóba kell mennie, hogy megállítsa az őrült Mendezt, egy hírhedt kartell főnökét, aki azt tervezi, hogy rakétát lő Washingtonra.

A háború császára teljes filmek magyarul


A Második Világháború lezárásaként Japán megadja magát a szövetséges erőknek. A romokban heverő ország politikai, gazdasági vezetését Douglas MacArthur parancsnok (Tommy Lee Jones) veszi át. A parancsnok irányítása alatt dolgozik a japán kutató Fellers tábornok (Matthew Fo), aki a háborút lezáró igazságszolgáltatás részeként, Hirohito császár sorsát hivatott eldönteni: háborús bűnösként, akasztással végzi az egykori uralkodó vagy az életét megkímélő büntetésben részesül? Fellers tábornok az igazságos ítélet érdekében kutatni kezd, így találkozik régi egyetemi szerelmével, Ayával - az egykori japán cserediákkal -, akivel közös emlékeit újraélve mélyebben megismeri a bizonytalan jövőjű ország lelkületét, amelynek segítségével Japán, valamint az egész világ sorsát befolyásoló, bölcs döntést hozhat.

Időről időre teljes filmek magyarul


21 éves korában Tim Lake rájön, hogy képes az időutazásra...
Egy újabb gyászos szilveszteri buli után Tim apja közli a fiával, hogy a család férfitagjai mindig is képesek voltak utazni az időben. Tim nem írhatja át a történelmet, de változtathat azon, ami a saját életében történt és történni fog. Így hát úgy dönt, jobbá teszi a világot... azzal, hogy szerez egy barátnőt. Sajnos kiderül, hogy ez nem is olyan könnyű, mint hinnénk.
Tim Londonba költözik a tengerparti Cornwallból, hogy ügyvédnek tanuljon, és végre megismerkedik a gyönyörű, de bizonytalan Maryvel. Egymásba szeretnek, aztán az időutazás miatt nem is találkoztak, aztán először találkoznak újra... és újra... de végül, sok agyafúrt időutazás után Tim elnyeri a lány szívét.
Hősünk ezután arra használja képességét, hogy létrehozza a tökéletes lánykérést, hogy megmenekítse esküvőjét minden idők legrosszabb násznagyi beszédjétől, hogy megmentse barátját egy szakmai katasztrófától, és hogy terhes feleségét időben a kórházba juttassa a szülésre a hatalmas közlekedési dugó ellenére is.
Ám ahogy az élete halad a nem megszokott medrében, Tim ráébred, hogy sajátos képessége nem mentheti meg őt azoktól a bánatoktól, amelyekben minden családnak része van. Az időutazásnak vannak határai, és veszélyes is lehet.

Majd újra lesz nyár teljes filmek magyarul


Kevin Macdonald drámájában egy szerelmespár kapcsolatuk legnagyobb megmérettetése elé áll, mikor a háború szétszakítja őket és próbálnak újra egymásra találni. A történet középpontjában Daisy, egy fiatal amerikai lány áll, akit angliai rokonaihoz küldenek. Itt beleszeret újdonsült szomszédjába, Edmundba. A nyári románcuk hirtelen megszakad, mikor háború tör ki a békés brit vidéken.

Hannah Arendt teljes filmek magyarul


A film a Németországból Amerikába emigrált filozófusnő, Hanna Arendt életének egy fontos korszakát dolgozza fel. A hatvanas években az izraeli titkosszolgálat elfogta a náci háborús bűnöst, Adolf Eichmannt, akit Jeruzsálemben bíróság elé állítottak. A perről Hannah Arendt tudósította a New Yorker című folyóiratot.
A filmből azt a különleges nőt ismerhetjük meg, aki a holokausztról szóló beszámolóiban az egész világot megrázta újszerű gondolataival. Megjelent írásai botrányt okoztak, de kitartóan tűrte, hogy ellenségei és barátai egyaránt támadják nézetei miatt.
Hannah Arendt személyes sorsa is feltárul, amint erős, de sebezhető személyisége az emigráns lét mélyen elfojtott fájdalmaival küzd.

Fiatal és gyönyörű teljes filmek magyarul


Francois Ozon felfedezte az új Brigitte Bardot-t. A Young & Beautiful (Fiatal és gyönyörű) című művének főszerepét alakító, egyébként modell Marine Vacth valóban elragadó jelenség: a műben Isabelle-t alakítja, aki tizenhét évesen modern, XXI. századi prostituáltként fedezi fel a szexualitását és a felnőtté válás egyszerűnek semmiképpen sem nevezhető folyamatát. Pozitív kicsengésű mese a szexualitás és önmagunk felfedezéséről.

Paranoia teljes filmek magyarul


New York közepén a toronyházak labirintusában számtalan mamutcég ontja magából a dollármilliárdos megbízásokat. Ha ott egyszer is hibázol, máris az utcán találod magadat, hacsak meg nem zsarol a főnököd. Az ambíciókkal teli fiatal pályakezdő Adam (Liam Hemsworht) mindent megtesz azért, hogy előre jusson a ranglétrán, ám egy hiba után nem mindennapi második esélyt kap kegyetlen ördögi főnökétől, Wyattől (Gary Oldman): a cég versenytársánál, Wyatt egykori mentoránál, Jock Goddardnál (Harrison Ford) kell kémkednie. És Adam számára csomagban érkezik a Manhattan exkluzív: siker, menő autók, pénz, csillogás,a legjobb nők.
Azonban Adam hamar rájön, hogy ő is csak egy bábu Wyatt játszmájában. Meg kell találnia a menekülő utat, mert Wyatt mindenre képes, hogy az előnyt megszerezze. Gyilkosság? Az is belefér. De egy valamivel nem számol, hog y a királyok közt a gyalog lehet az igazi vezér.

Vérmesék teljes filmek magyarul


Manzoniéknak, a hírhedt maffiózó családnak mindene megvolt egészen addig míg Fred (Robert De Niro), a családfő az FBI-nak tett vallomásával három keleti-parti maffiafőnököt is rács mögé juttatott, veszélybe sodorva ezzel kicsiny famíliája hétköznapjait. 20 millió dolláros vérdíjjal a fején a tanúvédelmi program sem tűnik életbiztosításnak, de a maffia első számú ellenségének nem sok választása marad. Stansfield ügynököt (Tommy Lee Jones) bízzák meg, hogy Franciaországba telepítse Franket, feleségét Maggiet (Michelle Pfeiffer), és két vadóc kamasz gyerekét (Dianna Agron, John D'Leo)

A nagy füzet teljes filmek magyarul


A film a második világháború idején egy határszéli faluban a nagymamájuknál nevelkedő és a könyörtelen világban túlélni igyekvő ikerpár megrázó története.

Démonok között teljes filmek magyarul


Azt hihetnénk, hogy ilyesmi csak egy forgatókönyv-írónak juthat eszébe, pedig ez a történet megtörtént eseten alapul. A paranormális esetek két világhírű kutatója, Ed és Lorraine Warren jegyezte fel annak a családnak a történetét, melyet a világtól távol, egy tanyaházban nem evilági lények terrorizáltak.
Perronék öt gyerekükkel költöznek be új, magányosan álló vidéki házukba, és nem tudják, hogy valaki már él a falak között. Valaki, aki minden percben jelen van, gonosz, és képtelenség megszabadulni tőle. A megmagyarázhatatlan földöntúli jelenlét pokollá teszi a napjaikat, és egyre veszélyesebb, ijesztőbb módokat talál, hogy jelezze: övé a ház, és nem engedi át másnak. Kénytelenek paranormális ügyek nyomozóihoz fordulni: azokhoz, akik az amityville-i esetet is lejegyezték. A szakemberek nekilátnak, hogy kifüstöljék a gonoszt a h� �zból de úgy tűnik, még ők sem bírnak vele.

Szibériai nevelés teljes filmek magyarul


A Szovjetunió déli részén járunk a '80-as években, egy világtól elzárt városban, ahol a törvényen kívüliek klánokat alakítottak. Kolima és Gagarin, a két tízéves fiú a szibériai klánba tartoznak. A fiúk sajátos nevelésben részesülnek: órarendjükben többek közt a lopás, rablás és fegyverhasználat szerepel.
Az idő telik, a fiúk férfivá cseperednek, az őket körülvevő világ pedig gyökeres átalakuláson megy keresztül. Megmaradhat-e a gyerekkori barátság, működhet-e tovább a klán a megváltozott körülmények között, mi lesz a bűnözők különös, morális alapokon nyugvó etikai kódexének sorsa a villámgyorsan globalizálódó világban?

Hópihe teljes filmek magyarul


Hópihe tudja, hogy milyen érzés másnak lenni: születése óta ő az egyetlen, aki hófehér bundájával kitűnik a többi gorilla közül. Bár a barcelonai állatkert lakójaként ő a legkedveltebb látványosság, és minden kisgyerek csak őt szeretné látni, a többi gorilla mégsem érti, hogy mit esznek rajta az emberek, és miért is annyira különleges ez a velük együtt élő fura szerzet.
De Hópihét nem olyan fából faragták, hogy csak úgy lenyelje az őt érő támadásokat. Nagy tervei vannak. Barátaival, a vörös panda testében reinkarnálódott buddhista fekete párduccal, Ailurral, és egy csupaszív kislánnyal, Paulával a hatalmas erejű boszorkányhoz készülődik, annak reményében, hogy ő is olyan normális gorilla lehet, mint a társai az állatkertben.
A jóbarátok azonban nem is sejtik, hogy a biztonságot nyújtó állatkerttől távol mekkora veszél ynek vannak kitéve, és milyen kalandok árán juthatnak el a cirkuszi boszihoz. És a baj nem jár egyedül. Az útjukat a gonosz szívű Luc de Sac is keresztezi, aki meg van győződve arról, hogy Hópihe szíve egy olyan amulett, ami véget vethet balszerencséjének. És Luc bármire képes, hogy megszerezze, amit akar. De a három kalandor bebizonyítja, hogy szeretettel, bátorsággal, és sok leleményességgel bármit le lehet győzni.

Oh Boy teljes filmek magyarul


Niko huszonéves fiú, az egyetemet félbehagyva, a pillanatnak élve sodródik Berlin utcáin. Kíváncsian és semmitől sem zavartatva figyeli a körülötte élő embereket, akik a mindennapjaikat élik. Hirtelen azonban érnek véget tétlen napjai, és kénytelen szembenézni semmittevésének következményeivel. Barátnője szakít vele, apja megvonja tőle anyagi támogatását, és pszichiátere érzelmileg labilisnak nyilvánítja. Eközben az új szomszédja próbál közelebb kerülni hozzá, és múltjának egy különös szépségű szereplője szembesíti őt azokkal a lelki sebekkel, amiket neki okozott. Nikonak nem kellene más, csak egy csésze rendes kávé, hogy elgondolkozhasson rajta, hogy a többi emberrel van-e a baj, vagy inkább vele. Mielőtt még választ találna a kérdésre, a napja tragikus fordulatot vesz.

Diana teljes filmek magyarul


Lady Diana a szívek hercegnője, az ikon, maga az elegancia, a kedvesség. Rengeteg jótékonysági szervezetben tevékenykedett, és nagyon sokat tett világszerte a hátrányos helyzetű, háború sújtotta övezetekben élő emberekért, gyerekekért. 16 éve váratlanul bekövetkezett halála az egész világot megdöbbentette.
Oliver Hirschbiegel filmje a walesi hercegné teljesen új arcát mutatja meg: életének utolsó két évét feldolgozó filmből megismerhetjük a magánember Dianát, akinek állandóan meg kellett küzdenie az őt zaklató sajtóval, és aki mégis képes volt kijátszani a médiát, titokban tartani a Dr. Khanhoz, a pakisztáni orvoshoz fűződő kapcsolatát. A nép hercegnője, Lady Di távol a világtól, a szeretett férfi oldalán végre önmagára talált.

Köszönöm, jól! teljes filmek magyarul


A Köszönöm, jól című film történeteit a magánszférába is behatoló, az emberi kapcsolatokat próbára tevő gazdasági válság foglalja keretbe. Az első történetben egy vidéki politikust és vállalkozót, Miroslavot ismerhetjük meg, aki igencsak sajátos módon rendezi a felmerülő problémákat, legyen szó a vállalatáról, az öccséről, vagy a bánatát alkoholba fojtó feleségéről. A második történet egy nyugdíjasról, Béláról szól, aki váratlanul megözvegyül, és annak ellenére, hogy feleségével folyton civakodtak, nehezen viseli a magányt, amelyet minden reménye ellenére még a gyerekei, Attila és Marika sem tudnak enyhíteni. A harmadik történetben Béla fia, Attila elsősorban munkahelye elvesztésétől retteg, miközben családi élete is szétesőben van. A film az egyes figurákat empátiával láttatja, gondjaikat emberközelbe hozza, a feltárt problémák szívbemarkolóan ismerősek - egy olyan világról adnak látleletet, amelyben a morál kiveszőfélben van, a remények viszont tovább élnek.

A nagymester teljes filmek magyarul


A Nagymester a legendás kung fu mester Ip Man életét dolgozza fel. A ragyogó harcművész életét a 30-as évektől követi nyomon az epikus történet, amely a második világháborún keresztül és az ötvenes éveken át egészen a férfi 1972-es haláláig ismerteti a történelem fordulópontjait és Ip Man életének fontosabb fejezeteit. Bruce Lee mestere nemcsak a harcművészettel köteleződött el egy életre, de romantikus énjét is megismerhetjük egy csodálatos hölggyel való heves viszonyán keresztül. A hollywoodi akciófilmek ragyogó koreográfiáival is versenyre kelnek azok a jelenetek, amelyek azt igyekeznek bizonyítani, hogy Bruce Lee mentora valóban minden idők egyik legnagyobb kung fu mestere volt - a kínai történelem vérzivataros éveiben is.

Riddick teljes filmek magyarul


Riddicket egy látszólag kihalt bolygóra száműzik, ám hamar rá kell jönnie, hogy nincs egyedül. Vérszomjas ragadozókkal találja szemben magát, akik nem kímélnek semmit, ami él és mozog. Riddick egyetlen esélye a túlélésre, ha vészjelzést ad le a zsoldosoknak, akik már 10 éve vadásznak rá.
A bolygóra érkező első űrhajó egy veszélyes, és kegyetlen katonákból álló csapatot szállít, míg a második roham parancsnokáról kiderül, hogy személyes érdekek vezérlik. Mindegyik fejvadásznak egy a célja: elkapni Riddicket, és vele együtt távozni a bolygóról. De az idő egyre fogy: egy halálos vihar közeleg, és a ragadozók is a nyomukban járnak.

Cézárnak meg kell halnia teljes filmek magyarul


Egy maximális biztonsági fokozatú büntetés végrehajtási intézetben életfogytiglani börtönbüntetésüket töltő fogvatartottak rendkívüli elfoglaltságot kapnak: a Róma külvárosában található Rebibbia Börtönben eljátszhatják Shakespeare egyik tragédiáját, a Julius Caesar-t. A börtönben forgató Taviani-testvéreknek már a szereplők kiválasztása is kihívást jelent, a próbák során azonban egy új szinten kezd el működni a darab. A rabok saját életükből és egyéni sorsukból is merítve formálják meg megdöbbentő hitelességgel szerepüket, és a színészet új érzéseket, és gondolatokat indít el bennük, amelyben keveredik a szabadság utáni vágy, a megbánás, a bezártság drámája. A Cézárnak meg kell halnia egyszerre magas színvonalú filmművészeti teljesítmény és egy börtön rabjainak életét rögzítő hiteles dokumentum.

Halbalhé teljes filmek magyarul


Julius, a félelmetes óceáni fehérfoltú cápa játékos üldözése következtében Pup, a kedves bambuszcápa messzire sodródik a tengerben. Felfedez egy korallzátonyt, amely tele van bambuszcápa-tojásokkal. Azonban nincs egyedül. Két búvár a tojásokra vadászik, és Pup nem tudja megmenteni őket az orvvadászoktól.
Julius, hogy megpróbálja felvidítani a barátját, elviszi őt az otthonába, egy elsüllyedt kincses hajóba, amely dugig van aranytallérokkal. A kuckóban három hal várja őket, akik már tálalták a vacsorát: nyársorrú halat, barrakudát, makrélát és Stinget, a ráját. De Pupnak nincs étvágya, és Julius nem tudja felvidítani.
Eközben a halak tudta nélkül mérgező, ipari szennyeződés kerül lakhelyük közelébe, amely egy közeli gyárból ömlik a tengerbe. Lassan eléri a korallzátonyt, hogy a sekély tengerfenéken túl elérje a mély teng ert, ahol a félelmetes pókrákok tanyáznak.

Asztal két főre teljes filmek magyarul


Marc és Raquel egy éve foglaltak asztalt a világ egyik legfelkapottabb éttermébe, a spanyol tengerpartra. Kiderül, hogy a foglalásuk napja egyben az étterem működésének utolsó napja is lesz egyben, így hát még fontosabb, hogy ott legyenek, mint eddig. Mindössze annyi a bökkenő, hogy ők ketten már elváltak... De egyikük sem szeretne lemondani a különleges kulináris élmény lehetőségéről. Annak ellenére, hogy már egy éve nem találkoztak, együtt vesznek részt a vacsorán, amely Mar, az étterem séfje számára a búcsút jelenti mindattól, amit eddig felépített, hogy valami újba kezdhessen. Ezen a különleges estén csupa érdekes vendég gyűlik össze az étteremben: Mar japán befektetői, egy órásmester, egy grófnő a halott férje hamvait tartalmazó urnával, majd meglepetésszerűen betoppan Raquel munkatársa is, a könyvkiadással foglalkozó Daniel, akiv el Marc még sosem találkozott.

One Direction - This Is Us teljes filmek magyarul


Jelenleg a világ egyik legismertebb és legkedveltebb fiú zenekara, a brit One Direction egy szórakoztató koncert- és dokumentumfilmmel kedveskedik a rajongóiknak és a nézőknek.
Tudj meg minél többet a bandáról!

A bűn éjszakája teljes filmek magyarul


Ha lenne egy éjszaka minden évben, amikor bármilyen bűnt elkövethetsz mindenféle következmény nélkül, mit tennél? Ez az új thriller egy család sorsát követi nyomon egy éjszaka folyamán, négy embert, akikről kiderül, meddig képesek elmenni, hogy megvédjék magukat, amikor a gonosz külvilág betör az otthonukba.
Egy olyan Amerikában, ahol tombol a bűnözés, és túlzsúfoltak a börtönök, a kormány kijelölt egy 12 órás időszakot minden évben, amikor bármilyen bűncselekmény - a gyilkolást is beleértve - legális. Nem lehet rendőrt hívni. A kórházak szüneteltetik a segítségnyújtást. Ez egy olyan éjszaka, amikor a polgárok magukat szabályozzák, büntetés nélkül. Ezen az éjszakán, amikor elburjánzik az erőszak és a bűn, egy családnak el kell döntenie, kikké válnak, amikor bekopogtat hozzájuk egy idegen.
Amikor egy behatoló betör James S andin zárt közösségébe, olyan események sorozatát indítja be, amely a család szétszakadásával fenyeget. Most Jamesen, a feleségén, Maryn, és a gyermekeiken a sor, hogy túléljék az éjszakát anélkül, hogy olyan szörnyekké változnának, mint akik elől elrejtőztek

Gru 2 teljes filmek magyarul

Amint Gru kezd beleszokni a kertvárosi családapa szerepébe Margo, Edith és Agnes apjaként, felbukkan egy szupertitkos szervezet, amely a gonosz elleni harcot tűzte zászlajára globális szinten. Így most Grún, a minyonokon, és Gru új társán, Lucyn a sor, hogy kiderítsék, ki áll a látványos bűntettek mögött. Végül is a világ legnagyobb ex-bűnözője kell ahhoz, hogy elkapja azt, aki a helyére pályázik...

R.I.P.D. - Szellemzsaruk teljes filmek magyarul

Jeff Bridges és Ryan Reynolds a főszereplői ennek a természetfeletti akció-kalandfilmnek - két élőhalott zsaru, akiket a túlvilági Nyugodj Békében Osztag, azaz a R.I.P.D. küldött, hogy megvédjék világunkat azon pusztító lények egyre szaporodó hadától, akik nem hajlandók békében távozni az árnyékvilágba.

Felcsípve teljes filmek magyarul

Alice negyvenéves, elvált divatmagazin szerkesztő, akit semmi más nem érdekel a szakmáján és karrierjén kívül. Munkájában maximalista, de bármennyire is áhítozna egy főszerkesztői állásra, valami hiányzik ehhez az életéből. Az a valami pedig egy férfi. Ebben játszik kezére a szerencse, egy nála húsz évvel fiatalabb egyetemista srác személyében, akit véletlenül ismer meg egy repülőúton, majd sorozatos véletlenek folytán félreérthetetlen helyzetben fotózzák le őket. A hirtelen jött „kalandtól" viszont a munkahelyén olyan pasi falónak kezdik látni, aki így akár még főszerkesztő is lehetne. Alice tehát kap a lehetőségen, és a fiatal srácot afféle trendi kellékként felhasználja az áhított főszerkesztői pozíció megszerzéséhez. A divat világába belepottyanó tini azt hiszi, viszonya, a roppant csinos szerkesztőnővel akár komolyabbra is fordulhat, amiről Alice a kezdetekben hallani sem akar… Ám nem könnyű az események irányítása, ha szerelem veszi át a hatalmat cselekedeteink kormányzása felett és kezdeti kihasználást követően a szépséges szerkesztőnő is kezd belehabarodni az ártatlan tinédzserbe…

Byzantium teljes filmek magyarul

Két rejtélyes nő menedéket keres a lepusztult tengerparti nyaralónegyedben. Clara megismerkedik a magányos Noellel, aki befogadja őket Byzantium nevű elhagyatott vendégházába. Az iskoláslány Eleanor pedig barátra tesz szert Frank személyében, akivel megosztja halálus titkukat: kétszáz évvel ezelőtt születtek, és emberi véren élnek. Ahogy titkuk kiszivárog, utoléri őket múltjuk, ami halálos következményekkel jár.

Zambézia teljes filmek magyarul

Egy fenséges vízesés peremén, Afrika szívében terül el Zambézia csodálatos madárvárosa, amit a bölcs és harcedzett Őszkarom (Papp János) vezet. Vijju (Szabó Dávid –X-faktor), a fiatal sólyom hősünk apja Sudár (Kőszegi Ákos) akarata ellenére elhagyja a távoli otthonukat, hogy csatlakozzon a tekintélyes Hurrikán védelmi repülőosztaghoz, akiket Csőrnagy (Jáksó László) képez ki Zambézia egének védelmére. Itt új barátokra lel Controller (Istenes Bence), Tini (Csifó Dorina) de legfőképpen Laza (Elek Ferenc) személyében. Vijju édesapja utánaered, de az áskálódó leguán, Budzo (Schneider Zoltán) foglyul ejti, miközben a menedék megtámadására készül. Vijju-nak és a lelki társának, Pihének (Laudon Andrea) össze kell szedniük minden repülési tudásukat és egy nagy adag diplomáciát, hogy megmentsék a városukat Budzo szörnyű összeesküvésétől.

Halálos Iramban 6 teljes filmek magyarul

Amióta Dom és Brian a riói balhéval hazavágtak egy helyi kiskirályt és szétosztották a százmilliós zsákmányt a bandának, hőseink szétszóródtak a világban. Ám az életük nem lehet teljes, mivel nem térhetnek haza, állandó szökésben vannak. Eközben Hobbs 12 országon át üldöz egy bandát, melynek tagjai halálosan felfegyverzett sofőrök, és vezérüket egy kíméletlen cinkos segíti, akiről kiderül, hogy nem más, mint Dom halottnak hitt szerelme, Letty. A bűnözőket csak úgy lehet megállítani, ha az utakon fel tudják venni velük a versenyt, ezért Hobbs megkéri Domot, hogy hozza össze „elit alakulatát" Londonban. A fizetség? Teljes kegyelem mindannyiuknak, hogy visszatérhessenek otthonukba, és egyesíthessék családjaikat.

Pain & Gain teljes film

A 90-es években járunk Miamiban, ahol egy csapat személyi edző az amerikai álmot hajszolva bűnös üzelmekbe kezd, ám a dolog iszonyatosan rosszul sül el...
Michael Bay (Transformers) fergeteges és látványos új akcióvígjátéka egy hihetetlen igaz történet alapján készült, Mark Wahlberg (Ted, Csempészek) és Dwayne Johnson (G.I. Joe: Megtorlás, Halálos iramban 6) főszereplésével.

Jurassic Park 3D teljes film

A Universal Pictures bemutatja 3D-ben Steven Spielberg úttörő mestermunkáját, a Jurassic Parkot. Spielberg a legújabb 3D technológiával újította fel ezt a nagyszabású alkotást, és így a moziba járók új nemzedékei és a régi rajongók olyan módon tapasztalhatják meg a rendező által megálmodott világot, ami a film eredeti bemutatójának idején elképzelhetetlen volt.

R.I.P.D. - Szellemzsaruk teljes film

Jeff Bridges és Ryan Reynolds a főszereplői ennek a természetfeletti akció-kalandfilmnek - két élőhalott zsaru, akiket a túlvilági Nyugodj Békében Osztag, azaz a R.I.P.D. küldött, hogy megvédjék világunkat azon pusztító lények egyre szaporodó hadától, akik nem hajlandók békében távozni az árnyékvilágba.

Gru 2 teljes film

Amint Gru kezd beleszokni a kertvárosi családapa szerepébe Margo, Edith és Agnes apjaként, felbukkan egy szupertitkos szervezet, amely a gonosz elleni harcot tűzte zászlajára globális szinten. Így most Grún, a minyonokon, és Gru új társán, Lucyn a sor, hogy kiderítsék, ki áll a látványos bűntettek mögött. Végül is a világ legnagyobb ex-bűnözője kell ahhoz, hogy elkapja azt, aki a helyére pályázik...

Dal Marionnak teljes film

Arthur, a harapós öregúr (Terence Stamp) nem érti, miért akarja felesége, Marion (Vanessa Redgrave) lejáratni magát azzal, hogy a kicsit sem hagyományos helyi kórusban buta dalocskákat énekel. Ám a kórus vezetője, Elizabeth (Gemma Arterton) meglát valamit a kelletlen Arthurban, és akarata ellenére ráveszi, hogy csatlakozzon. Miközben próbálja kicsalogatni csigaházából, a férfi is ráébred, hogy soha nem késő megváltozni. Hetvenévesen végre szembe mer nézni érzelmeivel, és békejobbot nyújtani elidegenedett fiának, Jamesnek (Christopher Eccleston).

Mellékhatások teljes film

Emily (Rooney Mara) és Martin (Channing Tatum) fényűző életet éltek, mindenük megvolt, amire csak vágytak, egészen addig, míg Martin belső kereskedés miatt börtönbe nem került. Négy év után a fiatal feleséget épp úgy letaglózza férje szabadulása, mint mikor lecsukták: képtelen örülni az együtt töltött időnek, mély depressziója öngyilkossági kísérletbe kergeti. Emily felkeresi Jonathan Banks (Jude Law) pszichológust, abban reménykedve, hogy a terápiák, és az antidepresszánsok kirántják elkeseredettségéből, és újra élvezni tudja az életet. De Emily tünetei nem változnak, egyre sötétebb gondolatai már-már az őrületbe kergetik őt. Ekkor dönt úgy Banks, hogy egy új gyógyszert ír fel a fiatal nőnek, azonban a nem várt mellékhatásokkal senki nem számol.